_Legyél a tűz, amely lángjával elhamvaszt.
Parazsad úgy éget, hogy majdnem elporlaszt. Nézz rám forró szenvedéllyel és epedőn. Érezzem a vágyad bőrömön perzselőn. Legyél a víz, amely hullámzik nyugtatón. Hűvösen körbevesz, lágyan és ringatón. Pajkos tajtéka, paskolja a testemet, közben úgy érzem, hogy ápolja lelkemet. |
_Legyél a föld, amely gyümölcsével táplál.
Mutasd körbe a természet minden báját. Olyan az életünk, mint egy dínom-dánom. Úgy érzem veled lenni, édeni álom. Legyél a levegő, amely átölelő. Szárítsd fel könnyem, ne törjön újra elő. Te vagy az életem értelme el ne hagyj. Érezzem szerelmed, örökké velem vagy. |
_Zavaros víz hullámai sodorják az életem.
Ezért néha úgy érzem, hogy minden oly reménytelen. Nézek jobbra, nézek balra, keresem a kiutat. Hol találok bajaimra, tiszta forrású kutat? Zavaros víz hullámai kicsit csendesedjetek. Engedjétek, hogy éljek, mielőtt végleg elmegyek! Jó lenne sok szépet tenni, s nagyon boldognak lenni. A víz felszínén önfeledten, vidáman lebegni! |
_Zavaros víz hullámai, bőszek, hajthatatlanok.
Nem hagynak kibontakozni, mielőtt elsorvadok. A halál zord árnyékában éltem én az életem. A gyógyírt gondjaimra, csak az alkotásban lelem. Istenem segíts engem, annyi gondon és bajon át. Utam végén elérjem a megnyugtató Nirvánát! S ahogy a kagyló a mocsokból gyönyörű gyöngyöt ád. Én is adhassak magamból, egy tiszta fényű csodát! |
_Itt van, megjött szent karácsony,
melynek neve legyen áldott. Ünnepeljük a kisdedet, aki érettünk szenvedett. Gyógyította sebeinket, megváltotta bűneinket. Ez az állhatatos jóság számunkra örök tanúság. |
_Túl vagyok a kómán.
Élek, ahogy hagyják. És a gép duruzsol a fülembe, miközben levegőt juttat a tüdőmbe. Nem kívánom Néked ezt a nehézséget! De belenézhetne a szemembe, aki szerint túl nagy a létem költsége. Szeretem a szépet. Festek is sok képet. És a gép duruzsol a fülembe, miközben levegőt juttat a tüdőmbe. A gazdaság sáros? Haljak meg, tán már most! De belenézhetne a szemembe, aki szerint túl nagy a létem költsége. |
_Igyekszem a jóra.
Vágyom néhány szóra. És a gép duruzsol a fülembe, miközben levegőt juttat a tüdőmbe. Hát Tisztelt Országház! Ez a humanitás? De belenézhetne a szemembe, aki szerint túl nagy a létem költsége. Komor ez a Világ. Nekem helyet nem ád. De belenézhetne a szívembe, aki szerint nem vagyok méltó az életre. 2004. október 27. |
_A szerelem édes, a szerelem fáj.
A szerelmem oly magányos, mint egy rab madár. Hisz minden szenvedést én érzek csupán, mert a párom más utakon, tőlem messze jár. Mindig arra várok hátha visszatér. De legtöbbször kiderül, hogy ez hiú remény. Hogyha néha látom az mindent megér. Nem tudja, hogy Ő számomra mily becses személy. |
_Szeretem ahogy néz és minden szavát.
A szívemben ez az érzés viszonzásra vár. Mégis csak a bánat, ami megmarad, mert nem árulhatom el a féltett titkomat. 2002. május 29. |
_Szereteted természetes, mint egy falat kenyér.
Számomra mindez szinte bármilyen jóval felér. Annyira hiányozna, mint egy korty friss levegő. Simogatón átölel, mint a tavaszi szellő. Az önzetlenséged minden nagyobb bajtól megment. Még a kómám sem állhat a te szívednek ellent. Hisz mindig velem vagy, gyengéden, aggódva ápolsz. A saját betegséged sem tarthat tőlem távol. |
_Szereteted természetes, mint egy falat kenyér.
Számomra mindez szinte bármilyen jóval felér. Annyira hiányozna, mint egy korty friss levegő. Simogatón átölel, mint a tavaszi szellő. Az önzetlenséged minden nagyobb bajtól megment. Még a kómám sem állhat a te szívednek ellent. Hisz mindig velem vagy, gyengéden, aggódva ápolsz. A saját betegséged sem tarthat tőlem távol. |
_Itt van végre, megjött közénk, a boldog kikelet.
A természettel minden ember együtt ünnepel. Zsendül a fű, kibújik az első kis hóvirág. Rügyezni kezdenek a gyümölcsfák és az orgonák. A csermely cserfesen csobogva fut-szalad tova. Hisz elolvadt a téli hó, nem áll az útjába. Zúgva-zsongnak a bogarak föl-le a határban, s gyűjtik a szorgos méhek a mézet a kaptárba. A fecskék a hosszú útjuk után hazatérnek. A gólyák a háztetején vígan kelepelnek. A nap sugaraival meleget küld a földre. Az azúrkék ég színét szivárvány veszi körbe. |
De ha a májusi fagy rátámad a világra,
hirtelen a sok virág a szirmait bezárja. Az állatok, s a bogarak dideregve fáznak. Az élőlények mindenhol a jó időre várnak. A természetnek rendje, hogy megújul az élet, ezzel biztatást adhat az emberi reménynek. Azt tanulhatjuk belőle, hogy újra kezdhetünk. Legyen ez a megújulás a közös ünnepünk! 2002. április 22. |
_A természet változatossága.
Tavaszi rét színes vadvirága. Zöld erdőnek harmatos levele. Öreg fának göcsörtös gyökere. Az állatok minden mozdulata. A tarka lepkék hamvas hímpora. Madarak szárnyaló repülése. A halak cikázó merülése. |
_Az emberek sokféle fajtája.
A jellemük eltérő mássága. A bőrszínük összevegyülése. Tehetségük kifejeződése. Az élet ezernyi árnyalata, a Teremtőt áldja, magasztalja. 2001. november 22. |
_Te, aki mindig a példaképem voltál.
Mint egy fényes csillag utat is mutattál. Bocsásd meg nékem, ha oly zárkózott voltam, hogy nem köszöntem meg, amit tőled kaptam. |
_Pedig óva és szeretettel neveltél.
Azt érzem, hogy mégis messzire kerültél. Szeretném, ha újra közel lennél hozzám. Úgy megölelnélek, drága édesapám. |
_Óh, Te gyönyörű, ódon kis város Szentendre.
A Dunakanyar láncának legszebb gyöngyszeme. Boldoggá tesz, hogy ide köt minden érzelmem. Büszkévé, hogy itt fejlődhetett az értelmem. Színpompás falaid közt vidáman tanultam. A nehéz leckét is sokszor fejből fújtam. Nem csak a tudás kulcsát adtad a kezembe. A szereteted mélyen bevésted szívembe. A művészet csodálatát belém nevelted, mert több nemzet stílusát jól összekeverted. Ez adja szépséged, s az önzetlen képesség, Hogy nálad otthonra lelhet minden kisebbség. |
_A város jó hozzám is, nem hagynám el soha,
Mert Ő sem volt velem gonosz vagy mostoha. Hisz befogadtak engem. Szerettek is talán bármit hoz számomra, ezután a magány, azt nem felejtem el, hogy itt nevelkedtem, még ha a betegségem száműzött is innen. Köszönöm hát Neked, hogy gondos voltál hozzám, hisz számomra Te vagy az eltűnt fiatalság. 2001. május 9. |
_Hetven éve elrohant, mint egy álom.
És én őt mégis szívrepesve várom. Hosszú élete sok mindent befogad. Neki köszönöm, hogy testem megfogant. Formálta sorsom, vigyázta léptemet. Ő alakította szemléletemet. Hisz sokat megélt ennyi idő alatt. Háborút és rendszerváltozásokat. |
_Az élete sosem volt túl egyszerű.
A sok bánattól lett kissé keserű. Mégis boldogság, hogy mindig jön hozzám, mert Ő a legdrágább, az édesapám. 2001. január 27. |
_A sorsom oly messzire vitt, kedves kis falumtól.
Nem felejtem emlékeit, a boldog gyerekkort. Sok búbánat ért azóta, nehezebb az élet. De a szívem visszahúz hol csak jó dolgok értek. Sátortetős házainkban derűs munka zajlott. A szorgalom és a becsvágy sok hátat meghajtott. Mégis este vacsoránál, ha víg beszéd zajlott. A meghittség az embernek boldogságot adott. |
_Összetartó szeretetben laktak ott a népek.
A gyerek a családjában biztonságot érzett. Elfelejteni nem tudom, hisz ma is ez táplál. Felnőtt fejjel szülőföldem néked, küldöm hálám. 2001. január 7. |
_Az én apám, vaskalapos.
Vele élni, ezért bajos. Ha úgy érzi, megbántották egy hétig is nem szól hozzád. Az én apám nagyon rendes. Ritkán, szól, de mindig kedves. Szereti a kis családját. Értünk él-hal minden órán. |
_Az én apám szorgalmas is.
Munkájában sosem hamis. Sokat dolgozott érettünk. Remélem megérdemeltük. 2000. március 30. |
_Édes, drága Kedvesem
imádom, hogy vagy nekem. Hogyha velem lehetnél többet nem is búsulnék. De mivel te messze jársz életem, mint téli táj, oly sivár vigasztalan, minden szinte hasztalan. Újra jössz, én várok Rád. Szirmot bont a sok virág. Tavaszt hoz a szerelmünk. Csodás lesz az életünk. |
_Együtt leszünk boldogan.
Izzik testünk szilajan. Mint a nyári napsugár körbe fon minket a vágy. Soha el nem hamvadón, öregkorig, lankadón, őszi, gazdag terméssel, szerető megértéssel, velünk marad Kedvesem ez az örök szerelem. 1999. augusztus 21. |
_Ez a világ, oly csodás
ezt érzem én óraszám. Bár mindig így lehetne, hogy az élet szeretne. |
_De ha nem lesz mindig így
az sem jelent bút vagy kínt. Mert a sorsom változhat ha nem ma talán holnap? |
_Betegségem nehéz terhe
a lelkemet meg nem törte. Óvta szülői szeretet, vigyázva botló léptemet. Sokszor voltam csalfa, hamis. Megbíztak bennem akkor is. Nehéz élet jutott nekik. Én is növeltem terheik. |
_Azaz egyben segíthettem.
Én is ugyan úgy szerettem. Víg kedélyt, mit tőlük kaptam, vissza is nekik juttattam. 1998. augusztus 23. |